Elon Musk a politikai szerepvállalása mellett ezúttal azzal hívta fel magára a figyelmet március 14-én, hogy az általa ...
A milliárdos által vezetett, kormányzati hatékonyságért felelős hivatal hiperaktív megszorításai ellenére rekordon az ...
Nemrég jelent meg Moszkvában az „A. L. Szidorov professzor budapesti ősze” című karcsú kis kötet, amely Arkagyij Szidorov ...
Nem hiszünk a szemünknek, de nem vagyunk egyedül. Moszkva ünnepel! Amit Sztálin óta minden szovjet, majd orosz vezető ...
Donald Trump beiktatása óta többször szóba került, hogy lehet-e harmadik elnöki ciklusa. A kérdésfelvetés azért meglepő, mert az alkotmány ezt kifejezetten tiltja, ugyanakkor több kiskapu is szóba jöh ...
8d
Telex on MSNElon Musk megosztott egy posztot, ami szerint nem Sztálin, Mao és Hitler gyilkolt meg több millió embertA Microsoft és külső szállítóink cookie-kat használnak különböző információk – például egyedi azonosítók – tárolására és ...
A második világháború alatt, amikor a náci megszállás és a nyilas uralom volt Magyarország valósága, szerencsére azért ...
A kínai külügyminiszter a biztonság erőforrásának és a globális dél bajnokának tekinti országát. Az ázsiai óriás nem mutatja ...
Az elmúlt napok eseményeinek tükrében valószínűleg semmi se mentheti meg a szép, osztrák határ melletti hegytetőt attól, hogy ...
Száztíz éve, 1915. március 20-án született Szvjatoszlav Teofilovics Richter, minden idők egyik legnagyobb zongoravirtuóza, ...
Építészként azonosul minden épületével. A ceruzával meghúzott vonal a kezéhez tartozik – mondja –, amikor valaki ...
5d
Index on MSNMagyarország szuverenitását is veszélyezteti Donald Trump és Vlagyimir Putyin egyezkedéseVlagyimir Putyin orosz elnök 2022-es ukrajnai inváziója soha nem volt egy egyszerű regionális konfliktus. A Krím 2014-es ...
Some results have been hidden because they may be inaccessible to you
Show inaccessible results